Úgy döntöttem, hogy ezentúl hetente fogok írni egy összefoglalót az előző hétről. Íme, az első ilyen:


A héten az órák nem voltak túl érdekesek… mármint a német nyelvi órák, merthogy elindult egy érdekes óra is a héten, méghozzá a „Német történelem és kultúra” című tárgy, ami hetente egy délután lesz ezen túl.
A tanár egy negyvenesnek kinéző, rendkívül intelligens, ugyanakkor nagyon mókás figura. Amellett, hogy történelmet oktat itt meg egy másik egyetemen is, eljár Franciaországba meg Angliába, ahol német buszos túrákon idegenvezetőként dolgozik. Amúgy ahogy egy órányi sztorijából leszűrtem, elég sokat utazgat a világban. Miközben olvasta fel a névsort az első órán, majdnem mindenkihez volt pár kedves vagy épp szúrós szava.
A brazil sráchoz érve például nagyon fellelkesült, mert elmondása szerint vagy 6 éve nem volt brazil tanítványa ezen a kurzuson. Ezen kívül nagyon reméli, hogy érdekesnek fogja találni a srác az órát és ő is mesél majd egy-két dolgot Brazíliáról, de azért elöljáróban elmondaná, hogy 7-1… na itt szakadtunk :D

Amúgy ez az óra két nyelven lesz oktatva és mindenki eldöntheti, hogy ettől a héttől fogva az angol vagy a német nyelvűre megy-e be. A döntés fontos, mert ebből a tárgyból az egész félévet a választott nyelven kell hallgatnia. A poén ugyanakkor, hogy a félév végeztével a vizsga nyelvét ismét megválaszthatjuk. Én a német kurzus mellett döntöttem, mert jóval kevesebben leszünk, mint az angol nyelvűn és mert a vizsgát, ha akarom, csinálhatom majd angolul is, ha még akkor is döcögni fog a németem.
Ugyanakkor azért is döntöttem a német mellett most, mert úgy sejtem, hogy egy kis csoportban jóval klasszabb megbeszélni, boncolgatni a történelmi eseményeket és kulturális különbségeket, mint egy nagyban. Külön mondta a Prof, hogy a második világháborúnak sok órát fog szentelni, amire nagyon kíváncsi vagyok, mert még nem hallottam erről a témáról a németek saját véleményét. Holnap lesz az első igazi óra és már várom nagyon.

A hétvége a kirándulásé volt. Szombaton az egész exchange student group tett egy látogatást Heidelbergbe, ami olyan 110 km-re van tőlünk, Stuttgarttól északra. Amúgy ez egy nagyon szép, régi város, benne a legrégebben alapított német egyetemmel.

Fontos megjegyezni, hogy vonattal Stuttgarttól két óra és kilenc perc odajutni, amit nem értek… a vonat nem ment lassan, a sínek nem kanyarogtak annyira, a táv se volt olyan veszettül nagy (kb 100 km) és sok megálló se volt… lehet, hogy a német mérnöki találékonyság már olyan magasan szárnyal, hogy megalkottak egy olyan vonatot, ami úgy megy lassan, hogy ugyanakkor nem érződik lassúnak. Valószínűleg az a gondolat lehet mögötte, hogy ha az ember tovább csodálja az amúgy tényleg gyönyörű hegyes-völgyes német tájat, akkor több barátjának fogja elmondani otthon, hogy milyen szép helyen járt, amitől pedig nőhet a turizmus, vele együtt meg a GDP. (igen, kitaláltátok, nagyon sok időm volt gondolkozni ezen)

A napból amúgy egy dolgot emelnék ki, már csak a bejegyzésem címe miatt is:
Mauricio, az egyik mexikói kolléga kitalálta már a nap elején – látva, hogy mekkora tömeg van a főutcán – hogy ha a városban járva szép nőt lát bármelyikünk, akkor kezdjük el dúdolni diszkréten a Pretty Woman-t, hogy a többiek is részesülhessenek az élményből.
Konklúzió: Ha Pesten jártunk-keltünk volna, biztos megőrültem volna attól, hogy hányszor dúdoltam vagy dúdolták mellettem a Pretty Woman-t egy nap leforgása alatt, de szerencsére Németországban vagyunk és így csak kicsit ment az idegeimre ez a dal a nap végére. (Tehát igen, a magyar nők még mindig szebbek és többen is vannak)

Mindent összevetve azonban az idő szép volt és jó volt elütni egy egész napot Heidelbergben. Bejártuk a főutcát, a folyópartot, a várat és ittunk jó német söröket, meg fényképeztem egy csomót (album a bejegyzés végén).

Aztán a hét zárásaként tegnap délután hárman elmentünk a Porsche Múzeumba, Stuttgart túlsó végére.
Röviden összefoglalva az egész múzeum olyan, mint a világ legdrágább műterme, az ott dolgozók nagyon penge öltönyt hordanak és bár nagyfokú fényűzés jellemzi a tárlat 99%-át, azért abban az 1%-ban mégis sikerült kicsit a földön járniuk a kurátoroknak, mert nem felejtették ki Ferdinand Porsche életművének 1-2 fontosabb elemét sem. Szóval megérte az árát.

A hét végső mozzanata pedig az volt, hogy amikor elindultunk hazafele a múzeumból, elkezdett szakadni az eső és azóta is hol esik, hol lóg a lába, de hozott magával hideg levegőt és némi szelet is. Ma már a focipályán is voltak szép számmal elsárgult falevelek. Kinézve az ablakomon pedig még a várnak is más színe van a hegytetőn.



Képek Heidelbergről:
https://plus.google.com/photos/109993830408403430660/albums/6061593163508977825