Jó rég volt már, hogy utoljára frissítettem a blogot és most a német téli szünet miatti semmit is tevés közepette úgy gondoltam írok.
A vizsgák jól sikerültek itt is meg otthon is és nagy nehezen, de sikerült elintéznem, hogy a következő félévet is itt tölthessem Esslingenben.

Ezen ügyintézés ürügyén jött az ötlet a mai bejegyzés témájához. Ezt a posztot ugyanis mindazon barátaimnak/olvasóimnak szeretném ajánlani, akik gondolkoznak azon, hogy valaha még Erasmusra mennek, neadjisten még az Óbudai Egyetemre is járnak.
Íme egy kis összesítés a tapasztalataimról:

Röviden: Csináljátok! Nagyon nagy élmény és hasznos!
Hosszabban: Készüljetek fel, mert lesz szívás és hajtépés is benne, mire kijuttok végre a külföldi szemeszteretek színhelyére!

Még hosszabban kifejtve:

Akárcsak a Camp Leaders, az Erasmus is sokat adott (és ad folyamatosan) hozzá a gondolkodásmódomhoz, a világlátásomhoz. Egyre inkább látom, hogy mi merre hány méter. Csak míg az amerikai nyár a világot és a lelkemet nyitotta ki, addig az Erasmus a szakmai lehetőségekre ad szélesebb rálátást. Illetve – ez most lehet, hogy viccesen fog hangzani, de – úgy érzem, hogy az agyam az augusztusi alapjáraton való zakatolásból folyamatosan feljebb és feljebb kapcsol: Már csak az, hogy három nyelven kommunikálok és tanulok minden nap, adrenalinként hat az agyamra. Ez otthon így nem tapasztalható meg. Ehhez külföldön kell eltölteni hosszabb időt.

Amire még rájöttem, hogy egy külföldi félévet cserediákként kétféleképpen lehet eltölteni: Inkább buli és kevésbé tanulás vagy inkább tanulás és kevésbé buli. Mivel öregszem (egy hónapja ősz hajszálakat fedeztem fel az üstökömön... nem vicc...) és egyre inkább szeretnék megállni a saját lábamon meg persze az egyetemet is nagyon befejezném már, ezért nekem az „inkább tanulás és kevésbé buli” felé húzott el a félévem.

Azt tudni kell, hogy azzal, hogy Erasmus-ra megy valaki, attól még az otthoni egyetemén nem lesz passzív a státusza, hanem „erasmus aktív” státuszba kerül, ami azt jelenti, hogy legalább egy tárgyat, egyéni tanrendben az otthoni egyetemén is hallgatnia kell, amíg külföldön van. Ebben a „becsapás” az, hogy ha csak egyet hallgat így az ember otthon, akkor borítékolható a csúszás.

Én öt tárgyat kellett felvegyek a félévben otthon egyéni tanrendben, idekint pedig öt plusz kettőt (német nyelv és német történelem kötelező itt), hogy véletlenül se csússzak. Hát ezért volt inkább tanulás és kevésbé buli a félév. Ugyanakkor viszont egyáltalán nem bánom: ez a közeg hihetetlenül inspiráló a számomra és sokkal szívesebben ülök le tanulni, még ha az idegen nyelv miatt sokkal több időt is kell a tananyag felett görnyednem.

A következő félév kicsit lightosabb lesz, ami a tárgyak számát illeti, viszont mellette szeretném megcsinálni a szakmai gyakorlatomat is, szóval lehet, hogy még kevesebb lesz az időm bulizni, kirándulni, élvezni, hogy nem otthon vagyok. De ezt egyáltalán nem élem meg tragédiaként.

Szóval lebegjen minden leendő erasmusos szemei előtt az, hogy csinálni kell, mert nagy élmény és hasznos!

És akkor jöjjön a sötét oldal, avagy három szóval a Nemzetközi Mobilitási Iroda.

Így hívják az egyetemünk cserediákprogramokért felelős irodáját. Esküszöm nektek, hogy ha (szerény tapasztalataim szerint) az iroda dolgozóinak
a: Magyarországon kívül
b: a versenyszektorban
c: a kettőben együtt
kellene helyt állniuk, éhen vesznének.

Az ideológia – amelyet bárki hallhat bármelyik tájékoztatójukon – kettős:
- Aki Erasmusra megy, az előnnyel indul a munkaerőpiacon
- Aki óbudai egyetemista, az külön jól járt, mert az irodánk dolgozói nagyon segítőkészek, kedvesek és mindig ott vannak nekünk, valamint mindent a lehető legkörültekintőbben és leggyorsabban oldanak meg. (Azon a tájékoztatón, amin én részt vettem egy éve, három volt Erasmus hallgató állította mindezt eskü alatt.)

Nos, a fentiekből az első maradéktalanul igaz, de ez nem rajtuk múlik. A második azonban már rajtuk múlik, viszont teljes mértékben hamis.

Vegyük sorra:

Kedvesek? Segítőkészek?
Persze. Ha mindent kitöltöttél magadtól, akkor vannak olyan kedvesek, hogy adnak neked egy időpontot, amikor az iroda vezetője átfutja a jelentkezésedet és aláírja, hogy aztán oda-vissza postázás után legyen ösztöndíjszerződésed és kapjál pénzt időben a kiutazásod előtt. Ha viszont neadjisten kérdésed lenne a kitöltés közben, akkor a „Minden világosan le van írva a honlapon!” válaszfalba fogsz ütközni, még ha igazából nincs is fent a honlapon a kérdésedre a válasz.


Körültekintőek? Gyorsak?
Hát, momentán az e-mailjeikre se válaszolnak, úgyhogy vagy nem körültekintőek, vagy a tekintetük körébe sose esik bele az a fránya monitor. 

Apró momentumok a félévből:
Már októberben eldöntöttem, hogy itt akarok maradni még egy félévre, de mivel a szerződéshosszabbításról semmit nem ír a mindentudó honlap, ezért kénytelen voltam október közepén egy e-mailt írni az irodának, amelyben kedvesen megtudakoltam, hogy mi ennek a menete. Alig 5 hét után kaptam egy olyan levelet, amitől felforrt az agyvizem is (talán ettől őszülök). Tudniillik három hét után édesapám a kérésemre felhívta az irodát, ahol biztosították arról, hogy még aznap írnak nekem választ. Egy héttel később egy kedves tanárom kérdezett rá náluk, hogy ugyan mikor írnak már nekem vissza, amelyre hasonló választ adtak. Majd mikor megkaptam a válaszlevelet az ominózus öt hét után, abban egy sorban csak annyi állt, hogy ezt nem velük kell intézzem, hanem a Bánki karhoz kell kérvényt írjak.
De hogy ezt az egy mondatot miért nem tudták kiejteni a kicsi szájukon, mikor édesapám, illetve a tanárom beszélt velük... az számomra felfoghatatlan.

Azóta volt még egy ilyen levelezős affér, méghozzá most az elmúlt hetekben. Mikor már elküldtem nekik minden papírt az ösztöndíjszerződésem meghosszabbításához, másfél hétig nem jött semmi válasz tőlük, pedig előzetesen azt mondták, hogy egy-két nap és megkapom a kellő papírt. Mikor felhívtam őket két napja, hogy mégis miért nem kapok aláírandó szerződést e-mailben, akkor egy óra múlva itt volt. Tehát ha nem rugdossa őket az ember, akkor nem dolgoznak.

Ezért áll amúgy az a cikk címében, ami. Mert a magyar ember ilyen és ez nem ma kezdődött... mert ugye már a népdal is azt mondja, hogy:
Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje. Ha még egyszer azt üzeni, ….
HA MÉG EGYSZER?!?!?!?!??!! MÁR EGYSZER ÜZENTE, HOGY AZ ISTEN VERJE MEG A MAGYART! TESSÉK NEKI SEGÍTENI! MOST! NEM VÁRNI A MÉGEGYSZERRE! MOST!


Ugye milyen szép a magyar állami szféra működése?!

Nagyon mély párhuzamot már nem is vonok az itteni Erasmus irodával. De majdnem sírok, mikor azt látom, hogy ezek itt úgy működnek, mint otthon a CL (pikk-pakk, mindenre odafigyelve, mindenről tájékoztatva, mindig minden kérdésre válaszolva, energikusan, produktívan, stb.) Bár egyszer fordítva lenne.

Szóval röviden összefoglalva:

Kontra: Aki nagyrészt a 21. században szocializálódott, mint én és akinek már volt szerencséje működő cégekhez/szervezetekhez, az egy picit el fog szontyolodni néha a jelentkezés és a különböző hivatalos ügyintézések folyamán, merthogy mindent az Erasmus irodával kell lebonyolítani. Amúgy ahogy hallom innen-onnan, máshol is vannak hasonlóan produktív cserediákirodák a magyar egyetemeken.

Pro: Ugyanakkor viszont megéri és csinálni kell! Nagy élmény! Az utazás, a sok új barát és az új gondolatok éppúgy jellemzik a félévemet, mint akár az új ízek (közös főzések forevör), akár a teljesen más, számomra inspirálóbb egyetemi közeg. Aztán ki tudja még, hogy hosszú távon mindez még hol mindenhol fog segíteni!

Mindezeken kívül pedig életemben először várom már a második félévet. Rock 'n Roll! :)