Üdv ismét mindenkinek! 

Nos, az elmúlt egy hónapban sikerült összeszedni némi mesélnivalót, úgyhogy megkésve bár, de tördelve nem, íme az elmúlt egy hónapom:

Röviden szólva az elmúlt egy hónap a baráttá válásról szólt. Értem ezalatt azt, hogy míg a szeptember a hozzászokással telt - hiszen minden új volt és meg kellett szokni az új helyet, az új környéket, az új embereket, az új élethelyzetet,amibe belecsöppentem - addig az október már a megbarátkozással. 

Egyfelől úgy gondolom, hogy már vannak itt barátaim, még ha legtöbbjüket keveset is látom, mert alig van közös órám a legtöbbekkel. Másfelől a környezetet is megszerettem.

Október eleje, vagyis a legutóbbi posztom óta voltam fent még egyszer a kilátónál és kinéz egy vizsla klubbos találkozó is erre a hónapra, ugyanott. Eljárok heti kétszer futni és igyekszem mindig vagy messzebb jutni, mint azelőtt, vagy más utat választani, hogy jobban megismerjem a várost, mert tetszik, mert megbarátkoztam a hellyel. Aztán a sulitól se vagyok már annyira beszarva, mint egy hónapja. Azért akkor még kicsit véresnek hangzottak a laborbeugrók, főleg, mikor megláttam az első laborom 30 oldalas anyagát és az első oldalon volt benne vagy 40 ismeretlen szakszó. Azóta már azért könnyebben veszem az ilyeneket is :)

No de jöjjenek a sztorik:

Volt pár emlékezetes este a hónapban. Az első ilyen az International Nightnak nevezett rendezvény volt, amit az egyetem szervezett velünk, cserediákokkal. Az egyetem ebben a félévben 100 éves és ezért egy programsorozat kíséri végig az egész félévet. Ennek volt egy programpontja ez az este.
Az alapötlet az volt, hogy mi, jelenleg itt tanuló cserediákok mutassuk be a saját országunkat a német diákoknak, hogy kedvük legyen nekik is kipróbálni az Erasmus-os létet. Szóval ránk lett parancsolva, hogy mutassuk be egy plakáton az egyetemünket és egy másikon az országot, illetve főzzünk tipikus hazai ételeket ezeknek a káposztazabálóknak. 
Nos, már a felkészülés jól ment :D
Már két héttel a kitüzött nap előtt felosztottuk négyen magyarok egymás közt a teendőket. Krisz és Kristóf azt mondták, hogy ők vállalják a főzést, mi meg csináljuk meg Viktorral  a plakátot. Nos, ez elsőre nagyon fairnek hangzott, de ott került homokszem a gépezetbe, hogy angol nyelven kellett megírni a plakátokat és színesnek is kellett lenniük, márpedig Viktor nem beszél angolul és színtévesztő :D Szóval gyárthattam egyedül plakátokat, amik noha hatalmas büszkeséggel töltöttek el, mikor készen lettek, mert nagyon faszára sikerültek, mégse nézte meg kb senki se őket a standunkon a jeles estén. Valahogy mindenki jól akart lakni inkább a sokféle nemzet eledeleivel, mintsem tanulni akartak volna.
Itt jegyezném meg, hogy Krisz két kondér paprikás krumplija marha hamar elfogyott, de a nagy meglepetést mégis Kristóf dödölléje jelentette. Mondhatni duplacsavaros dödölle volt :D
Egyfelől akkor lepődtünk meg, mikor Kristófnak nem akart összeállni a massza főzés közben. Először liszttel bővítette, de attól túl lisztes lett az íze, aztán sózta még, meg beleborította a kondér híg masszába azt a hagymát, amibe eredetileg az összeállt gombócokat kellett volna beleforgatni. Miután ez sem segített a matérián, dobtunk egy sms-t Viktornak, hogy ha jön haza a suliból, vegyen már vagy fél kiló tejfölt, mert kéne. Persze a tejföltől nem állt össze jobban, ellenben legalább a lisztes íze a múlté lett. Nos, mindezt  a dödöllére egyáltalán nem hasonlító krumplis-hagymás-lisztes-tejfölös "ételt" Kristóf beleöntötte a lasagnés sütőformámba és szétkent a tetején még két tejfölt. Így vittük hát le a "dödöllét" a nemzetközi estre.
A második csavart pedig az jelentette a dödölle sztoriban, hogy a németek jó része azonnal rárepült, mondván "Úúú, mi az a kaja?! Nagyon klasszul néz ki! Sose ettem még olyat! Kérhetek?" - és noha mi magyarok ránézni is fanyalogtunk arra az állagtalan izére, amit dödöllének hazudtunk, majd később csak "igazi magyar specialitásnak" prezentáltunk, az íze a tejföl miatt  jó volt, így nyelték a népek, mint kacsa a nokedlit :D Szóval emlékezetes este maradt az International Night.

Egy másik nagy este volt, mikor mexikói barátommal, Ricardoval elmentünk együtt a Decathlonba. Először is azért volt jó az este, mert elszedtünk két rollert a megfelelő osztályról és azokkal jártuk be az áruházat. Másfelől, mert volt ott egy gyakorló golfpálya, ahol az ott dolgozó fazon tanítgatott minket vagy egy órát golfozni, harmadrészt pedig, mert az este egy jó kis házi hamburgerezéssel zárult Rick konyhájában. Azt mondta úgy csinálta a burgerhúst, ahogy otthon szokta a szüleivel és hát tagadhatatlanul állati jó lett. 

A csütörtök esték még a speciálisak itt Esslingenben. Sok itt tanuló német nem ide valósi és hazautaznak hétvégére - általában péntekenként - ezért a csütörtök este a buli este. Volt már buli csak a konyhánkban is a hónapban, de volt egy olyan csütörtök este is, amikor az egész koli együtt bulizott több szinten. Annak az estének a másnapján a lakótársakkal 131 db visszaváltható üveget szedtünk össze a konyhánkban és bár a legtöbbjük sajnos nem 25 centet ért, csak nyolcat, a visszaváltásuk után így is több, mint 16 euróval gazdagodott a közös kasszánk, amely tőkét azonnal beleforgattam lasagne alapanyagokba és így a hétvége egy jó kis közös lasagnézással kezdődött péntek ebédidőtájt. :)

Amúgy amikor nincs buli, akkor is van egy hely, ahová le szoktunk járni, leginkább Viktorral meg az egyetlen francia cserediáktársunkkal, Rémi-vel, ez pedig a Café Einstein.
Ez a hely egy klubszoba az egyetem egyik épületének földszintjén és míg az álmos hétköznap reggeleken teázni meg kávézni lehet bemenni, addig csütörtök esténként egy diákkocsmává alakul a hely. Itt a legolcsóbb a sör (és még itt is másfél euró körül mozog) és van darts, csocsó, biliárd, meg zene, emberek (valahogy tömeg ritkán) valamint extrém sportolókról szóló videók mennek a kivetítőn. Jó hely ez, ahol az ember egy fárasztó hét után tényleg ki tudja engedni a fáradtgőzt némi iszogatással, játékkal, beszélgetéssel.  

Ami még pozitív élmény volt a hónapban, az a múlt csütörtök este volt, ugyanis aznap volt egy állásbörze Stuttgartban, ahová el is mentem többedmagammal suli után.
A cégek nem kifejezetten autós cégek voltak, mert ez inkább egy amolyan összmérnöki állásbörze volt, de azért akadt négy cég, amelyik megtetszett és amelyekhez odamentem beszélgetni. Ezek a Recaro, az Eissmann, a Stihl és a Mahle voltak.
A dolog úgy áll, hogy mindegyik helyen maguk kérdezték meg 2 perc beszélgetés után, hogy nem akarom-e kipróbálni magam náluk. Mikor mondtam, hogy per pillanat szakmai gyakorlati helyet keresek, az Eissmann-nál visszakoztak, mondván hozzájuk csak diplomával rendelkezőket vesznek fel. Aztán mikor mondtam, hogy úgy keresek szakmai gyakot, hogy a jövő félévben a suli mellett dolgoznék és csak nyáron dolgoznék heti 5 nap, akkor a Stihl és Recaro is elhajtott, mondván, hogy ez náluk nem módi. 
A Mahle azonban - amely egy nagymúltú cég és motorfejlesztéssel foglalkozik, nagyrészt a német prémiummárkák számára - nem visszakozott. A fazon, akivel ott beszéltem nagyon kedves volt és nagyon jártasnak tünt nem csak a szakmájában, de a cég dolgaiban is. Azt mondta, hogy bár szokatlan az elképzelésem, mivel ők egy nagy cég, simán lehet, hogy van olyan projektjük, aminek nem annyira szükös a határideje és ahová bedolgozhatnék heti 2-3 nap munkával is. Szóval adott egy e-mail címet, amin a HR osztályuknak tudok küldeni e-mailt. 


Ez az este és ez a beszélgetés amúgy két dolgot tanított számomra: Egyfelől itt tényleg kell a mérnök és olyan nincs, hogy egy cég, amelyik a szakmámba vágó dolgokkal foglalkozik, ne érdeklődne utánam. Másfelől, hogy ha tényleg ezzel, az itt szokatlan időbeosztással akarom megcsinálni a szakmai gyakorlatos félévem, akkor legjobb, ha a nagy cégekhez adok be jelentkezést, mert ott nagyobb a lehetőség arra, hogy találnak is hozzám passzoló ütemben müködő projektet. Tehát még ebben a hónapban beadom a jelentkezésem a Mahléhoz ugyanúgy, mint a Mercihez.

Szóval rendben mennek a dolgok, mennek a dolgok rendben. Persze mindig kell némi üröm is az örömbe, ezért a laptopom úgy döntött múlt hétfőn, hogy tönkremegy. Elvittem szervízbe, de azt mondták, hogy potom 390 euróért csinálnák meg, úgyhogy az majd otthonra marad.

A nagy szerencsém az az, hogy amikor a kedves őseim meglátogattak úgy két hete hétvégén, édesanyám megtámogatott egy táblagéppel, amihez két napja vettem egy bluetooth-os billentyüzetet és így már kb olyan,  mint egy netbook és egész használható. (Csak hosszú ü betüt nem tudok írni vele...) A nagyobb volumenü munkákra meg ott a suli gépterme, tárva-nyitva, a vasárnapokat kivéve minden nap este 10-ig.  

Hát ezzel zárom mára a boltot. No meg egy ígérettel, hogy legközelebb nem egy hónap múlva írok :)